Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Nyelv

Hungarian hu
English en

Céges ajándék, dolgozói elégedettség

Céges ajándék, dolgozói elégedettség

Történelmileg kétféle vállalati stratégia létezik, az egyik angol a másik német mintára épül. A céges ajándék az előbbi esetében jelent meg először, mivel az angol minta az alkalmazkodásra épül. Vagyis arra, hogy a profit növelésének egyik legfontosabb eszköze az alkalmazottak elégedettsége. Az utóbbi ezzel szemben a szigor jegyében született meg.

Céges karácsonyi ajándékMég a mai napig is létezik az a téves gondolat, hogy egy vállalat hosszú távon lehet úgy sikeres, hogy az alkalmazottak nem érzik jól magukat a munkahelyükön. Erről az elképzelésről már sokszorosan bebizonyították, hogy  téves, pontosabban azt, hogy egy cég jóval profitábilisabban tud úgy működni, ha elégedettek az ott dolgozók. Magyarul, ha nem úgy kelnek fel reggel, hogy jaj ne, megint munkába kell menni, megint vár rám 8-12 óra gyötrelem. Hogy növeljük az elégedettséget, arra számos kiváló opció létezik, ezek egyike a céges ajándék is. Persze nem arról van szó, hogy ha évente egyszer vagy kétszer céges ajándékot osztottunk, akkor mindenki indiánszökelléssel megy be dolgozni, de ez is az egyik összetevője a történetnek. Mára kiderült, hogy a legjobb motivációs eszköz a munkahelyi légkör. Röviden és tömören, ha nem arrogáns idiótákkal vagyunk körülvéve. Túlzott szigor semmilyen vállalat működésére nem hat hatékonyan, a felesleges dorgálás vagy fenyítés pedig kifejezetten ártalmas tud lenni. Ezzel szemben a kedvesség nagyon is hatékony tud lenni, mint például egy céges ajándék a dolgozóknak.

A céges ajándék formáiról

A céges ajándék sokféle lehet, minden az, ami elismerést fejez ki. Ez mindenekelőtt lehet tárgyi és élmény alapú. Élmény alapú például egy vacsora meghívás, egy utazás, színház, mozi stb., a sort még bőven lehetne folytatni, de a lényeg, hogy a céges ajándék ezen fajtályától egy élménnyel leszünk gazdagabbak. A kikapcsolódás, pihenés, szórakozás sokáig képes éreztetni a hatását és pozitívan befolyásolni a munkahelyi mindennapokat. Statisztikai tény például, hogy nyaralás után is sokkal hatékonyabb a munkavégzés, ami nyilván nem véletlen. A céges ajándék másik formája tárgyi alapú, tehát amikor egy konkrét dolgot ajándékozunk. Az élmény alapú céges ajándékkal szemben az az előnye, hogy megfogható, adott esetben pedig sokáig megmarad és emlékeztet rá, hogy milyen jó helyen is dolgozunk. Igen ám, de azt is el kell dönteni, hogy milyen is legyen az a bizonyos céges ajándék. Természetesen az összeg is fontos tényező, főleg egy kisvállalkozás érdekében, ugyanakkor gagyi, tucat terméket sem illik adni, ha csak nem azt akarjuk, hogy az elégedettség helyett a sértődöttség legyen a végeredmény. Szerencsére a meglepetesem.hu számos kiváló céges ajándékcsomag összeállítást kínál, melyek mind különlegesek a maguk módján, az elégedettség pedig velük garantált lesz. A gasztronómiai különlegességek, az elegáns csomagolás és az egyedi készítésű termékek függetlenül egy vállalat tevékenységi körétől örömet fognak okozni mindenkinek.

Keresés